Hótalpazás

Hótalpas gerinctúra az Alacsony-Tátrában: CHOPOK és GYÖMBÉR

Kétnapos hótalpas kalandozás az Alacsony-Tátra legmagasabb és leglátványosabb csúcsain.



2017. Január 14. – Január 15.

19.900 Forint


Kétnapos hótalpas kalandozásra hívunk az Alacsony-Tátra legmagasabb és leglátványosabb csúcsaira a Gyömbérre (2043 m) és a Chopokra (2024 m). Izgalmas helyek, fantasztikus kilátás, sok hó, csodás fenyőerdők, hatalmas hegyek, új kalandok várnak rád egy vidám csapattal, akár teljesen kezdőként is, ha velünk tartasz!

 

Részletes program

Szombat: Indulás korán reggel, hogy a túra előtti tízórait, már a Tátra friss levegőjén fogyaszthassuk el. Ezután kipróbáljuk a hótalpainkat, majd Certovica (1238 m) parkolójából felfelé elindulva, belevetjük magunkat az erdőbe. Rövidesen egyre alacsonyabb fák között vezet az utunk, majd kiérünk a törpefenyvesek közül is. Ekkor már jól látható az Alacsony-Tátra főgerince és a körülöttünk látható megkapó szépségű téli táj. Mire némi kaptató után felérünk a Rovienky 1602 méter magas csúcsa alá, már a csapat minden tagja jól belejön a hótalpas túrázásba. Ekkor tartunk is egy energiafeltöltő szünetet, hogy azt követően, még nagyobb lelkesedéssel és (tiszta időben) csodás kilátással kísérve, folytathassuk túránkat. A főgerincen tovább haladva nyugati irányba, két kisebb csúcson és egy hágón haladunk keresztül, mire elérjük aznapi kalandozásaink legmagasabb pontját. Nagyjából 1780 méteres magasságban haladunk el a Maly Gápel (1807 m) északi oldalában, ami az Alacsony-Tátra főgerincének ezen részének legnagyobb óriása. Onnan már viszonylag könnyed túrával érjük el az esti és éjszakai menedékünket a Stefánika Turistaházat (1740 m). Ha szerencsénk van, akkor a ház teraszáról csodálatos naplementében lehet részünk némi forró tea vagy forralt bor és egymás társaságában. Az esti jókedvet és vidámságot nemcsak vendéglátóinknak köszönhetjük majd...

(Menetidő: 5-6 óra, Túratáv: 8 kilométer, Szint: 650 méter.)

Vasárnap: Reményeink szerint egy tiszta és napfényes vasárnap reggel, jól kipihenten, teletöltött pocakokkal indulunk tovább a szállásról. Szükség lesz az energiára, mivel aznapi túránk legnehezebb szakasza vár ránk, egyből az indulást követően. Nagyjából egy órás emelkedővel érjük el az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsát a Gyömbért (2043 méter). Ha kegyeibe fogad minket az időjárás, akkor rendkívüli panorámában lehet részünk. Belátjuk szinte az egész hegységet a környező völgyekkel és szomszédos hegységekkel együtt, beleértve a behavazott Magas-Tátrát is. Csúcscsokik és csúcslélekmelegítők elfogyasztását, valamint csúcsfényképek megalkotását követően tovább folytatjuk utunkat a gerincen, egészen a Chopok (2024 m) csúcsánál található menedékházig. :) Miután a második legmagasabb csúcson is kinézegettük magunkat, majd a kellő jókedvet megszereztük, utunkat a szokásosnál nagyobb lendülettel lefelé folytatjuk a sípályákon keresztül, egészen a parkolóig. Ha az óránk és az időjárás engedi, akkor a Chopokról áthótalpazunk a hegység harmadik legmagasabb csúcsára, azaz a Déresre (2004 m) és utána indulunk le a völgybe várakozó buszunkhoz. Hazaérkezés az esti órákban.

(Menetidő: 6-7 óra, Túratáv: 8-9 kilométer, Szint: 600 méter.)

Mikor és mennyi?

Időpont: 2017. január 14-15.; február 11-12.; március 4-5. (szombat - vasárnap)
Részvételi díj: 19.900 Ft/fő

Szállás

Az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsánál (Gyömbér – 2043 m), csodás helyen felépült Stefánika Turistaházban töltjük az éjszakát, 1740 méteres magasságban. Étterem, büfé található a házban (WC van, de a zuhanyzási lehetőség nem mindig adott, időjárásfüggő!).

Reggelit kapunk, vacsora étlapról rendelhető. Lehet hozni saját hálózsákot vagy 4 Euróért adnak ágyneműt.

Képek a szállásról

Chopok MenedekhazChopok Stefanika Menedekhaz TelenChopok SzallasChopok Szallas SzobaChopok Szallas VacsiChopok Szallas VacsoraChopok Turistahaz BufeStefanika Menedekhaz

Utazás

Költség

19.900 Ft/fő

Költség tartalmazza

Költség nem tartalmazza